TRIPPERtitum

- a sárga ezüstcsapat -

a mindössze 2éves TRIPPER az ELTE-ÁJK B-ligajában feljutó helyet ért el

az én kis csapatom (az első csapat, amiben ezüstös lettem)
az ebben a cikkben látható nagyszerű emberek csapata
akikkel most mindannyian ezüstösek, összekovácsolódottak és sikeresek vagyunk

az első év nagyon nehéz és küzdelmes év volt. Jóformán senki nem tudta, milyen az hetente kiállni és teljesíteni és a pályán kitartóan futni, hajtani és gólokat rúgni. Húzóembereink rendszeresen sérülésektől vagy másnaposságtól szenvedtek, de a második évre megtanultuk, hogy a sikerért kőkeményen meg kell küzdeni.

Mindezeken túl csapattá váltunk, mindenki kicsit technikásabb és kitartóbb lett, továbbá beerősítettünk (Ghete és Lehocky) és így idén senki nem állhatott az utunkba!

---- győztünk STOP - miénk a második hely STOP - irány az áliga STOP -----

GRATULÁLOK a trippernek

királyok vagyunk!!!




De kik tették naggyá a csapatot és megérdemeltté a feljutást??
(abc sorrendben természetesen)





DENCSŐ góré Dávid a.k.a. "dr. HAGYD"

lelkes játékos, szívós és hajtós: legszívesebben mindig pályán és mindig elöl lenne, de szintén lelkes csapattársai nem hagyják ebben. Nem agyalós vagy tökölős fajta játékos: igazi nyerőember és elve, hogy a góljai beszélnek helyette. Ezek a gólok még kevesen vannak, de jövőre a reménybeli A-ligában... reszkesssen az ELLEN!!
a góljai valóban nem számosak, de mindig a legjobbkor jönnek.

de hogy ne bízza el magát: labdakezelésben még van mit fejlődnie, és még gondosabban is elvégezhetné a néha rábízott védői feladatokat.





ERDÉLYI öcsi ÁKOS a.k.a. "MÁKOS"


a sokoldalú sporttárs megállja a helyét a védelem oszlopaként a hátvédsorban és a kapuban is.
Mindenhol használható és mindenhol a maximumot nyújtja: termetével is elrettenti a támadókat.
Főbb jellemzői (biztos labdakezelés, higgadt labdajáratás, a pálya egészének a belátása és megjátszása) agilis és irányító típusú védővé/kapussá teszik.

a VÉDŐTRIUM vezéralakja, és a fordulók lelkes és kitartó szereplője!





FAZAKAS főnök BALÁZS a.k.a. "BAZSA"

igen, ez valóban nem egy szerencsés kép Balázsról, de sajnos a legutóbbi pénteki fordulón csak egy ilyet sikerült róla készítenem...
Bazsa a párducmozgásról híres, hirtelenharagú, beszédes és nagyon kemény védő. Nem technikás, de annál akaratosabb és fáradhatatlanabb harcos a pályán.

a csapat agytrösztje, csékája, mindenese, humorheroldja, szóvivője és tréfamestere.
sokat beszél, de hasznosan, és jövőre sajnos őt is elszólítja az ERASMUS.
jó dolog vele egy csapatban játszani vele.

Múltkor mesélte, hogy beszólt neki valami csöves a pályaszéléről (a bírósporttárs)...
Erre ő...?





GALGÓCZY kicsi GERGELY a.k.a. "JERRY"

nekem személy szerint ő a kedvencem: jó kis lelkes de annál haszontalanabb védőpáros szoktunk lenni, de egyébként ember élve nem jut át a vonalunkon.

Hogy mégis miért ő a kedvenc csapattársam: egyértelműen ő az az ember, aki a legtöbbet fejlődött a kezdet kezdete óta.
Technikája finomodik folyamatosan miközben harcosságából, bátor felrohanásaiból semmit sem adott fel.

De azért: van még miben fejlődni.
hajrá JERRY!





GHETE dzsunior PÉTER a.k.a. "GHE-LAV KFT."

Ghete a csapat gólkirálya és mint ilyen a képen látható módon ő vehette át a csékától (Fazakas FŐNÖK Balázstól) a jól megérdemelt jutalomborocskát.
Fürge mint a szöcske, bök mint a méh és szalad mint a futrinka (több rovart nem ismerek). Igazi energiabomba, soha nem láttam még fáradtnak és soha nem láttam még Balázs nélkül.
Milyen véletlen? nem is találtam róla önálló képet (csak Balázzsal közöset)

a támadói triumvirátus előretolt ékje.

Nagy szükségünk lesz Rá és a góljaira az A-ligában!





HEGEDŐS hendszam SOMA a.k.a. "SOMA"

Biztos lábú, brazilos technikájú abszolút csatár. Döntően gólokkal és helyzetek előkészítésével, hovatovább a labda csatártársainak való felkínálásával járul hozzá a csapat sikeréhez. Alighanem egyike annak a triumvirátusnak, amely a vállain hordozza a csapatot a gyors támadásokból és ellentámadásokból kieszközölt góljaival.

Nevéhez fűződik a második helyezés a csapatgólkirályi listán, valamint alighanem a legtöbb a pályán töltött idő (a leghangosabb képviselője a rendszeres jelen- és készenlétnek)

Soma viszont néha tól sokat időzik az ellenfél térfelén, és néha talán nem él a feladott labdák adta lehetőségekkel.
Mindezek azonban csak apróbb hibák, amik nem halványítják el érdemeit: vitathatatlanul sokat tesz a csapatért és tősgyökeres TRIPPERES. nélküle nem is lenne az igazi.

Nagy szükségünk lesz Rá is az A-ligában!















HOFFER szurok TAMÁS "BALKÖZÉP" (don Kartácstól balra)

Tamás a csapat egyetlen törzsszurkolója: végig kitartott a tripper mellett és soha semmi el nem tántoríthatta, el nem bizonytalaníthatta.

Végig kitartott mellettünk és amikor tehette hangjával és jelenlétével támogatta a csapatot.

KÖSZI Tamás! riszpekt





HUSZTI őfaubé GYÖRGY a.k.a. "VIZILABDÁS"

De hová tűnt a Huszti?!?!?





KOVÁCS nagymagyar VIKTOR a.k.a. "DON KARTÁCS"

don KARTÁCS nemcsak a híres rajzfilmből (Balu kapitány kalandjai) időnként kölcsönzött hangjáról és állandóan hordott nemzetiszín homlokpántjáról híres, hanem félelmetes termetéről és könyörtelen védői mozdulatairól: a bakonyi technika agilis képviselője, hullanak utána az ellen támadói.

Erőteljes és biztos bakonyi technikás labdát a pályáról kibaszós felszabdító rúgásai ellenére fáradékony játékos, de ilyenkor jön váltótársa sepsi kiakirály tibor (lásd később)

jövőre VARSÓba utazik így nem tud majd hozzátenni a csapat teljesítményéhez, de remélhetőleg egy, ebben a magyarok számára szép emlékű városban kötendő szerződés segítségével sikeresen tud a csapat számára felszabadító seregeket szerezni.

A védői trium egyik nélkülözhetetlen tagja!





LEHOCZKY bajnok PÉTER a.k.a. "L'ECSÓ"

Lecsó az irányító. Lecsó a csatár. Lecsó a VÉDŐ. Lecsó a csapat taktikai vezetője. Lecsó a minden. De igazán! Ha valaki akkor ő az, aki az év játékosa címet nemcsak a csapatban (ahogy azt főnök Balázs egy házikupa átadásával is jelezte az idény végén), de az egész ELTE-ÁJK-ás fociligában megérdemli.

Egész évben mindenhol ott volt, ahol kellett: meccseinken, a pályán és a pálya minden részén.
Vehemens magatartása és erős hangja jó mezőnyirányítóvá teszik. Ezenfelül temérdek góllal is megajándékozta a TRIPPERt szóval ...

a támadói TRIUM feje és nélkülözhetetlen tagja, éppen ezért jó lenne vele együtt játszani az A-ligában!

PETI a császár!!





NAGY lóvés LÁSZLÓ a.k.a. "PACI XXX...XXXXL"

a legeslegjobb kapus, technikás középpályás, nagy gólvágó ha kell, de csapnivaló védő. a futás sajnos nem az erőssége, de saját elmondása szerint 2 év gyakorlás után Rocky nyomába tudna érni boxtudásban. Nos ehhez biztos szükség van/lesz egy kis staminára(kitartásra), úgyhogy hajrá LACI!

Sokak elmondása szerint nála biztosabb kezű kapus nincsen. Szerintem sem: ha ő van a kapuban, nem félek az ellentől. Ezenfelül jól irányít a kapuból, koordinálja a védőket (ami sokszor kell is, mivel néha a szoros emberfogás nem alkalmazható és a szétszaladó támadók teljesen megkavarják a fejetlenségig a védőket)

Jellegzetesek a bátor vetődései (ami valljuk be nem katonadolog a betonon), bár néha már-már komikumba hajló módon a könnyeden meglőtt labdákért is hatalmasakat bukfencezik. De persze ő csak biztosra megy és nem hagyja a véletlenre.

A méltatások ellenére: a legtöbb meccs rajtad ment el laci szedd össze magad!!! :D





SEPSI kiakirály TIBOR a.k.a. "FIZESS!"

no comment
magamról vagy rosszat vagy semmit.
inkább SEMMIT.

Tibi balhátvéd don KARTÁCScsal felváltva
talán a hírhedt bakonyi technika is e bakonyi srácról kapta a nevét?
nem tud sokat futni
de az első 10 percben tökéletes és tanári :)

(egyébként én csak futkározni járok ki a meccsekre, és tökre örülök, hogy feljutunk, mert így még többet tudok futkározni az áligában. Ja és szeretem ezt a csapatot, de ez kiderül a cikkből és remélem jósok kommenttel fogjátok jutalmazni a szenvedéseimet. most pedig csak a PÉPÉ és be kell vásárolnom, mert őcsém kifosztotta a hűtőt és lement almádiba)

- OFF -

ceterum censeo... tegyük rendbe hazánk dolgait!


  • Értékelés:

6 hozzászólás eddig

- Dávid
Dávid
2008-05-16 21:27:26

CSAK A TRIPPER!

- LUSZIOOO
LUSZIOOO
2008-05-17 19:01:39

Hát az biztos h legalább annyira vagyok fotogén mint golérzékeny!
:D

- donkartacs
donkartacs
2008-05-17 19:15:39

milyen szép és milyen magyar csapat! :D
Amúgy kurvajól megcsináltad, bookmarkoltam is, remélem az unokáimnak is megmutathatom majd.

- Akos
Akos
2008-05-18 19:37:21

jól sikerült bemutatása a hatalmas, rettenthetetlen Trippernek! :D

- HOFFER szurok TAMÁS
HOFFER szurok TAMÁS
2008-05-19 15:49:09

Ejjj, srácok, hiányzott is a múlt pénteki szurkolás! Talán a következő idényben leigazolok hozzátok és akkor már a pályán is tudom támogatni a csapatot. Végre nekem is lehet zöldkártyám!Huhuhuhuuuu :D
Kössz Tibi, pompás lett ;)

- bea-anyu
bea-anyu
2008-05-21 15:51:39

Hajrá, Tibor(ka), imádlak és örök rajongód maradok!

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Rólam

Imádok élni, imádok új és hasznos dolgokat tanulni és imádok tenni a közösségért... Hiszek a munkában, a (józan) észben és a szeretetben! egyébként pedig: "...aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni..."

Archívum

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Blogom címkéi



http://rss.progressziv.blogter.hu/
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet